Szinte minden kertünkbe tervezünk, majd ültetünk kasvirágot. Latin neve is ismerősen csenghet sokak számára, mert gyógynövény is.
A jelenleg beszerezhető évelők közül az egyik legszebb és leghálásabb. Pár évvel ezelőtt még csak a fehér és rózsaszín magas változatok ( 70-90cm) voltak forgalomban, ma már rengeteg kompakt növekedésű, 50-80cm magasságú növényből választhatunk, a színválasztékban pedig szinte minden árnyalat elérhető, így bármilyen színvilágú kiültetésbe jól belekomponálható.
Alapvetően napra ajánlott ültetni, de a félárnyékot is jól viseli, ezért is rendkívül széles körű a felhasználhatósága. Rendszeres vízellátású, tápdús talajban érzi magát a legjobban, de a mostohább körülményeket is elviseli (pl. időszakos szárazságot). Betegségekre sem fogékony, így növényvédelmi szempontból is jó választás.
Tavasszal viszonylag későn hajt ki, ezért érdemes tavaszi hagymásokkal, tulipánnal, nárcisszal kombinálni. Mire a hagymások elvirágoznak, a kasvirág is megerősödik és lassan virágzásnak indul, ezáltal az adott növényfoltban mindig lesz virágdísz tavasztól-őszig.
Virágai júniustól – szeptemberig nyílnak, emiatt is igen értékes növénynek tartjuk, mert nyáron az egynyári virágokat leszámítva elég kevés a virágzó növény a kertben a tavaszi virágözönhöz képest, ugyanakkor nyáron töltjük a legtöbb időt a szabadban, kertünkben, ilyenkor szeretnénk leginkább gyönyörködni a nyíló virágokban.
Virágait a méhek is előszeretettel látogatják, így számukra is táplálékot biztosítunk kertünkben a kúpvirág ültetésével. Virága vágóvirágnak is alkalmas, azaz egy-egy szálat a vázába is bevihetünk beltéri dekorációnak.
Más növényekkel is kiválóan társítható, például a hasonló növekedési erélyű kúpvirággal (Rudbeckia fulgida ’Goldsturm’), sásliliomokkal (Hemerocallis) vagy az alacsonyabb évelők közül kisebb őszirózsa fajtákkal (Aster dumosus), zsályákkal (Salvia), levendulával (Lavandula), de díszvüfekkel (pl. Pennisetum) is jól mutat. Az elnyílt virágok visszavágásával érdemes tavaszig várni, mert a virágai szárazon is szépek, amikor télen zúzmara fedi őket.